Élet az idősotthonban egy huszonéves szemével

Harmadik hete töltöm a hétköznapjaim egy részét idősekkel. Legtöbbször akkor van alkalmam mélyebben beszélgetni velük, amikor lent dohányzom a kert dohányzásra kijelölt szegletében vagy éppen interjút készítek velük. Őszintén szólva teljesen elképedek itt egyes esetekben. Amikor egy fiatal az idősotthonra gondol, akkor sokszor csak gyerekekké visszaváltozott idősek jutnak eszébe, ami egy óriási butaság. Ennek ellenére azt gondoljuk, hogy egy öregotthon már tényleg a véget jelenti és ezért nem is nagyon gondolunk rá, hiszen nekünk az nagyon messze van az még.

A többi öregotthont egyáltalán nem ismerem, ezért csak az Olajág Otthonokban élőkről tudok írni. Otthonokkal a cég ugyanis több helyszínen is jelen van, Törökbálinton, Csepelen, Zuglóban, Újpalotán és végezetül Józsefvárosban. Én a legtöbb időt Újpalotán töltöm, itt van az állandó dohányzó partnerem, Miklós. Ő rombolta le először a sztereotípiáimat az idősekkel kapcsolatban.

Én amolyan visszafogott ember vagyok, ha nem kell, akkor nem beszélek, de Miklós valahogy mégis rá tudott venni, hogy megszólaljak. Azóta együtt töltjük ki a Tippmixét és elkezdett érdekelni a foci. Igazából az döbbentett meg, hogy két ennyire más ember, mennyire jól kijöhet egymással és attól még, hogy sokkal idősebb nálam, igenis van jó pár dolog, amiről mindketten szívesen beszélgetünk. Amikor Miklóssal töltöm a kis 5 perces szüneteimet az újpalotai Olajág Otthon kertjében, akkor egyáltalán nem jut eszembe a kora vagy, hogy hol vagyunk éppen.

Azonban dolgozni is kell a dohányzás mellett, nyilván valamiből meg kell venni a cigit. A munkám része, hogy interjúkat készítsek a lakókkal az Olajág Otthonok Magazin számára. Egy interjú leszervezése nem olyan egyszerű egy idősotthonban, mint ahogy azt az ember gondolná. Az öregotthonban a lakók igen elfoglaltak, folyton csinálnak valamit. Ez sem egyezik azon sztereotípiával miszerint az idősek folyton csak a tévét bámulják.

Vannak olyanok, akik még mindig dolgoznak, velük szinte lehetetlen a találkozót összehozni, de a többiek sem unatkoznak. Rengeteg programot szerveznek nekik a programszervezők és ők maguk is igyekeznek minél hasznosabban eltölteni a mindennapjaikat. Szerencsére nagyon rugalmasak az itt lakók és mindig megpróbálnak szorítani nekem egy kis időt.

Egy interjú alatt nem csak a lakót magát ismeri meg egy kicsit az újságíró, hanem az idősotthon mindenapjaiba is belelát. Én így itt azt látom, hogy aki akar annak az öregotthon nem a véget, hanem egy újabb utazás kezdetét jelenti. Ahogyan az idősek sem az unokáik képeit mutogató szellemek, hanem hús-vér emberek, rengeteg tapasztalattal és személyiséggel, kedves fiatal társaim!