Villany bojler karbantartása szakértői kezek által
Rendszerint a vízkőtelenítés szolgáltatása egy alapcsomagban tartalmazza a kiszállás költségeit, a vízkő eltávolítását és a záró fedél tömítésének cseréjét. Vannak esetek, amikor a villany bojler fűtőszála is cserére szorul, hiszen annyira megtelepedett rajta a vízkő, hogy azt nem lehet hatékonyan eltávolítani. Ha az anód tömítését, esetleg magát az anódot is ki kell cserélni, akkor azért többet kell fizetni. De miért is annyira fontos odafigyelni a fűtőszálak mellett erre is? Azért, mert ez a felelős azért, ha a bojler tartálya kilyukad. A speciálisan kialakított rúd magnéziumötvözetből készül. A magnézium segít megvédeni a tartály belsejét. Mivel árban nem drága, így ha cserére szorul, akkor semmiképpen nem érdemes rajta spórolni. Korrózió ellen nagyon hasznos. Az aktív anód viszont nem véd a vízkő ellen. Éppen ezért kell odafigyelni annak állapotára. A rúd élettartama mindig a villanybojler tartályának nagyságától függ. Más és más nagyságú anódra van szükségünk egy kisebb vagy nagyobb tartályhoz. Figyelembe kell venni azt is, hogy milyen a víz minősége is. Az anód cseréjét mindenképpen szakértő kezekre kell bízni. A csere nagyon egyszerűen történik, hiszen csak le kell engedni a felesleges vizet a tartályból és máris megtörténhet az új beszerelése.